Bertha Benz útja – a világ első autós utazása (The very first car trip)

 Autó, Életrajz, Rekordok, Történelem, Túra   Bertha Benz útja – a világ első autós utazása (The very first car trip) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
febr 252012
 

Bertha Benz útjának története:

Itt már írtam Bertha Benz utazásáról, de most kicsit jobban belemegyek a témába.

Bertha Benz a Motorcar No. 3-mal (Patent Motorwagen No. 3) vágott neki a kalandnak, ami azért is merész vállalkozásnak számított, mert akkoriban még csak gidres-gödrös utak voltak. Ladenburgból Heidelbergig a római korból fennmaradt úton haladt, majd  a Via Montananát (Bergsrtaßét) követve jutott el Karlsruhe határáig. Itt a Pfinztal völgy felé vette az irányt, eljutva szülővárosába, Pforzheimbe.  Utazásának célja nem csak Karl meggyőzése volt, hanem nővérének meglátogatása is, hiszen Tekla 1888. július 13-án adott életet lányának. Hazafelé – a hegyeket elkerülendő – Bretten felől közelítette meg Mannheimet, Bruchsal és Schwetzingen érintésével.

Bertha BenzA wieslochi városi gyógyszertár (Wiesloch Stadt Apotheke)

Hauptstr. 96  – 69168 Wiesloch

Karl csak egy papírt talált az asztalon reggel: „Elmentünk a nagyihoz Pforzheimbe”, de arról nem írt Bertha Benz, hogy elvitte a kocsit, Karl csak később fedezi fel, hogy eltűnt a műhelyből. A nyári szünet kezdetén indultak el, Richarddal (13) és Eugene-nel (15), Bertha Benz 39 éves volt. Az első állomás Wiesloch, addigra a tank és a víztartály üres, a két fiú szerezte be a szükséges mennyiséget. Két liter volt raktáron a wieslochi patikában, mai áron 12 euró/literért vették. Az 1858-ban alapított wieslochi patika a világ első benzinkútja, a patikus, Willy Ockel a világ első benzinkutasa. A gyógyszertár előtti útszakasz ma sétálóutca.  A bőrözött féket egy buaschlotti cipész javította meg, Bruchsalban a kovács segített összerakni az elszakadt láncot, Bertha kalaptűvel tisztította a karburátor fúvókáit. Wilferdingenben, az emelkedőn nem tudott feljutni az autó, a két fiú tolta fel. 106 km volt az odavezető út, este érkeztek meg, Bertha távírón tájékoztatta férjét, hogy minden rendben. 1991-ben Pit Elasser szobrász alkotásával állítottak emléket az utazásnak. Ma nagyjából egymilliárdan vezetnek. A történelmi utat az Edgar és Fruke Meyer által alapított non-profit alapítvány közreműködésével nyilvánították Ipartörténeti útszakasznak. Oda-vissza 194 kilométer volt az út. A gyújtókábel eltört, Bertha Benz harisnyával szigetelte. A tank 4,5 literes, Ligrion ment bele. Gyenge volt a fék, a lejtőkön izgulni kellett. Az autó jelenleg a londoni Science Múzemban látható.

 

Bertha Benz

 

A Patent Motorwagen No. 3 adatai:

Nyitott „karosszéria”
Egyhengeres, négyütemű, 1660 köbcentis motor
Teljesítmény: 2,5 LE (1,8 kW)/500 f/perc
Porlasztó: Benz párologtatós porlasztó
Szelepek: automatikus szívószelep, vezérelt kipufogószelep
Hűtés: párolgási hűtés
Kenés: csepegtető olajozás
Gyújtás: magasfeszültségű elektromos gyújtás
Tank: 4,5 liter a karburátor felett
Indítás: a lendkerék elforgatásával
Hajtómű: bőröv a motor és differenciálmű között, lánc a hátsó kerekek és a „féltengelyek” között
Kuplung: Nincs
Hajtómű: két tárcsa, két haladási sebesség
Váltó: kézi kar alatti kormányzás fogantyújánál
Váz: Acélcső
Első felfüggesztés: merev első villa
Hátsó felfüggesztés: merev tengely, teljes elliptikus rugók
Kormány: fogasléces kormánymű, kormánymű hajtókar közepén
Kézifék: Fa fékpofa a hátsó gumiknál
Kenés: zsírozás
Általános adatok
Méretek: 2700 x 1400 x 1450 mm (h x sz x m)
Tengelytáv: 1575 mm
Hátsó nyomtáv: 1250 mm
Faküllős kerekek elöl 800 mm, hátul 1125 mm átmérővel
Gumiabroncs: tömör gumi elöl, vas pántok hátul
Súly: 360 kg
Végsebesség: 16 km/óra
Fogyasztás: 10 liter/100 km

 

További információ Bertha Benz asszony hivatalos weboldalán található.

 

Ilyen-olyan infók Karl Benz életéről és kocsijairól

 Életrajz   Ilyen-olyan infók Karl Benz életéről és kocsijairól bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
nov 282011
 
Az 1888-as Patent Wagen 16 km/órás végsebességre volt képes, 0,75 lóerős volt.
Bertha Benz a Wiesloch-i Stadt-Apothekában állt meg petróleum étert (ligroint vásárolni), ma ki van rá írva, hogy az első benzinkút.

Bertha Benzet az utak királynőjének is szokták hívni.
Cäcilie Bertha Ringerként született, nyolc testvére volt.
Miután összeházasodtak, először albérletbe költöztek, majd Carl vezetésével felépítették házukat Mannheimben. Első gyermekük 1873 május elsején született.
Az ezt követő 15 év az anyagi problémákról szólt, a kis műhely nem ment, ellenben további három gyermek érkezett. Bertha nem csak kitartott férje mellett, hanem a technikai részletekbe is beleásta magát, sokszor remek ötletekkel segítve férjét.
1878-ban Carl bemutatta új motorját, de csak 1882-re szerzett tőkéstársakat. Velük alapította meg a Mannheimi Motorgyárat, de hamar összevesztek, Benz 1883 januárjában, három hónapnyi együttműködés után kilépett.
Még 1883-ban Karl új partnerekkel létrehozta  a Benz & Cie. Rheinische Gasmotorenfabrik Mannheim céget, és nekiállt fejleszteni autóját. Az első próbautakat 1885-ben tették meg.

Bertha Benz élete

 Autó, Életrajz, Történelem, Túra   Bertha Benz élete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
nov 282011
 
Bertha Benz

Bertha Benz

Bertha Benz

1849. május 3-án született Pforzheimben, sokszor az automobil anyjaként is szoktak hivatkozni rá. Bertha és Karl 1872. július 20-án házasodtak össze, összesen öt gyermekük született: Eugen (1873), Richard (1874), Clara (1877), Thilde (1882) és Ellen (1890). Amellett, hogy egész életében hűséges társa volt férjének, Karl Benznek, pénzügyileg is támogatta, 1871-ben kivásárolta August Ritter üzletrészét a Maschinenbau Werkstättból, és jelentős összeggel járult hozzá az első – szabadalmaztatott – automobil kifejlesztéséhez.

Bertha Benz legnagyobb húzása az volt, mikor fiaival ellopta Karl kocsiját. Akkoriban a feltaláló éppen felhagyott a kísérletezéssel, a sok kudarc után úgy döntött, hátat fordít az autó koncepciójának és inkább a stabilmotorokra koncentrál. Hogy bebizonyítsa az automobil létjogosultságát, Bertha – Eugen és Richard társaságában – hajnalban kitolta a kocsit a garázsból, és útnak indultak Pforzheimbe a nagyihoz. Útközben számtalan problémájuk adódott, kezdve a benzinhiánytól (petróleum-éter) a fékek kopásán át, egészen az ékszíjszakadásig. Útközben feltalálta a cserélhető fékbetétet, hajtűjével kipucolta az eltömődött karburátorfúvókat, harisnyájával pedig szigetelte a vezetékeket. Hajnalban indultak, és késő este értek oda, férjét telegram segítségével tájékoztatta.

Utazása remek hírverésnek bizonyult, és a jármű számtalan konstrukciós hibájára is fény derült, beleértve a sebességváltó szükségességét is.

Bertha Benz 95 éves korában, 1944. május 5-én hunyt el. Pár nappal halála előtt a Karlsruhei Egyetem tiszteletbeli szenátorává avatta.

2008-ban a Bertha Benz által bejárt utat a Világörökség részévé nyilvánították, a 194 kilométeres szakaszon táblák mutatják, merre haladt egykoron a céltudatos feleség.

2011-ben Till Endemann rendezésében, Carl und Bertha címmel mutatták be a házaspár kalandokkal teli élettörténetéről készült filmet. Bertha szerepét Felicitas Woll játsza, míg Carlt Ken Duken alakítja.

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.