Az első autók, melyeket Karl Benz épített

 Autó, Életrajz, Történelem   Az első autók, melyeket Karl Benz épített bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ápr 162012
 

Benz Velo Comfort 1898

Benz Velo Comfort – 1898

Az első autók, melyeket Karl Benz épített

Elsőként a Patent Motorwagen készült el 1886-ban, ebből nagyjából 25 darab készült 1893-ig, mikor is Chicagói Világkiállításon bemutatkozott a négykerekű Benz Victoria, ami megkapta Benz új találmányát (DRP73515), a függőcsapszeges kormányszerkezetet. Ez egy kétszemélyes, 2,2 kW-os (3 LE), 18 km/órás végsebességű nyitott kocsi volt, 1894 és 1902 között 1200 darabot adtak el belőle. Bár a Victoria nem volt rossz, Karl Benz könnyebb, gyorsabb járművet szeretett volna, ennek jegyében szerkesztette meg a 2000 márkáért kínált Velót.  Az új kocsi új, 1054 köbcentis, 1,5 LE-s (450 f/percnél) motort kapott 110 milis furattal és lökettel. A szokásos párologtatós karburátor 18 literes üzemanyagtartályból nyerte a naftát, a jármű fogyasztása nagyjából 14 liter volt 100 kilométerenként. A főtengely továbbra is nyitott volt, Benz csak 1898-ban szerelt fel teknőt rá. Az erőátvitelről két szíj, két lánc és egy kétfokozatú „váltó” gondoskodott, hátramenet 1896-ig nem volt a járművön. Az 1340 mm-es tengelytávú kocsi első kerekeinek 550, a hátsóknak 850 mm volt az átmérője, a nyomtáv elöl 1000, hátul 1040 mm volt.

1896-ban Karl Benz bemutatta a Velo 2500 márkás komfortosabb változatát, ehhez már elérhető volt a levegővel töltött kerék (350 DM), az erőforrás pedig immáron 2,75 lóerőt teljesített (600 f/perc), az alapmodellével azonos fogyasztási adatok mellett. Emellett 30 km/órára nőtt a végsebesség.

1900-ban újabb módosításokat eszközölt a gyártó, a motor maximális fordulatszámát 700-ra emelte, ezzel a teljesítmény átlépte a bűvös 3 lóerős arányt, amihez 1901-ben további fél lóerőt sikerült hozzátenni.

1904-re a Benz & Cie. már 3480 autót gyártott,  ezáltal a világ legnagyobb járműgyára volt.

Forrás: Smith&Marton archív

Jelentősebb autógyárak alapításának éve (Establishment of major vehicle manufacturer companies)

 Autó, Történelem   Jelentősebb autógyárak alapításának éve (Establishment of major vehicle manufacturer companies) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ápr 152012
 

Jelentősebb autógyárak alapításának éve (Establishment of major vehicle manufacturer companies):

1886 Panhard et Levassor, Karl Benz, Daimler és Maybach

(1888 Michelin Tire Company)

1889 Peugeot

1893 Duryea Motor Wagon Company

A alapvetően kerékpárokat gyártott, első autójukkal 1893-ban rukkoltak elő.  A járművet a massachusettsi Chicopee-ben szerelte össze Charles E. és J. Frank Duryea (fivérek), majd két éven belül J. Frank épített még egyet teljesen egyedül. Miután a prototípusokat tökéletesítették, 1895-ben megalapították Duryea Motor Wagon Company-t, s 1896-ban elkezdték az értékesítést. Ők indították be az amerikai járműipart.

1893 Lanchester Motor Company (első angol autó)

1894 Friedrich Lutzmann

1897 Olds Motor Vehicle Company (első sorozatgyártás), Tatra (első autójuk)

1898 Ettore Bugatti első autója (cég csak 1910-ben), De Dietrich, Adam Opel (Lutzmann licenc)

1899 Laurin&Klement, Société Renault Fréres, August Horch & Cie., Fiat S.p.A., Century Motor Vehicle Company

1900 Puch (első autójuk), Spyker

1902 Cadillac

1903 Ford Motor Company, Hotchkiss

1904 La Hispano-Suiza Fábrica de Automóviles

1906 Lancia Automobiles

1908 General Motors Company

1909 Suzuki Loom Works

1910 Alfa Romeo (Società Anonima Italiana Darracq)

1911 Chevrolet Motorcar Company

1914 Maserati

1917 Bayerische Motoren Werke AG, Mitsubishi (hajógyárként működött, ekkor készült az első autójuk)

1916 DKW (gőzkocsi)

1919 Citroen

1920 Toyo Cork Kogyo Co.

1927 Volvo

1929 Scuderia Ferrari

1932 Auto Union

1933 Nissan

1945 Mahindra

1947 Saab

1948 Honda

1950 Seat

1953 Zastava

1963 Automobili Lamborghini

1966 Dacia

1970 Mitsubishi Motors, Lada

 

Járművek mennyisége

USA:

1895 – 300

1900 – 8 000

1905 – 78 000

1910 – 459 000

1914 – 1 700 000

2007 – 254 400 000

 

2010-ben nagyjából 1 015 000 000 jármű (személyautó, kis-, közepes és nagyteherautó, busz) futott világszerte.

 

Forrás:

Wikipedia.org

Smith&Marton archív

Karl Benz – Kavarodás 1882 körül

 Életrajz   Karl Benz – Kavarodás 1882 körül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jan 122012
 
A kétütemű motort 1879-re sikerült tökéletesíteni. Magára a motorra nem kaphatott szabadalmat Benz, mert már Otto, illetve a Deutz AG. levédette, viszont a fordulatszám-szabályozót és a telepről üzemeltetett gyújtásrendszert ő szabadalmaztatta. 1880-ban levédette a csepegtető olajozást. Első olvasatra azt látjuk, hogy Benznek 1882-ben pénzhiány miatt át kell alakítania a Gasmotoren-Fabrik Mannheim néven futó vállalkozását részvénytársasággá, és be kell vonnia a Bühler testvéreket meg néhány bankot.Benznek csak 5 százaléka volt, ezért nem volt beleszólása a cég ügyeibe. Mikor a befektetők elkezdtek beleszólni a fejlesztésekbe, 1883-ban úgy döntött, hogy kiszáll, közben szabadalmaztatta a motor fordulatszámát szabályozó pillangószelepet.

Karl Benz

Később Benz megismerkedett Max Kaspar Rose gyártulajdonossal és Friedrich Wilhelm Eßlinger kereskedelmi ügynökkel, akik láttak fantáziát Benz automobilra vonatkozó ötleteiben. A hármas 1883. október elsején megalapította a Benz & Co. Rheinische Gasmotoren-Fabrik, Mannheim, és vígan gyártották a gázmotorokat, amíg el nem készült a Patent-Motorwagen Nummer 1. A gyártás 750 nm-en, hat fős csapattal indult meg a Mannheim 11. T6-os szektorában. (Production commenced on a 750 square metre site designated T6 in Mannheim 11.) 1885-ben már évi 120 motort gyártottak, így nagyobb üzem kellett, amit a Waldhofstraßén vásároltak meg. Itt készült el az 1886 január 29-én szabadalmaztatott Patent Wagen, amivel 1886. július 3-án tették meg az első nyilvános próbakört a mannheimi Ringstraßén.

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.