Látogatás a Reanult tangeri gyárában, tehát az Usine Plant csarnokaiban

 Autó, Beszállítói címkék, Gyárlátogatás, Technika, Történelem   Látogatás a Reanult tangeri gyárában, tehát az Usine Plant csarnokaiban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
febr 062013
 

Usine Plant

Köszöntés az összeszerelő-üzem bejáratánál. Váltott műszakban
négyezer fő dolgozik a Usine Plant futószalagjain
 

Körséta az Usine Plant területén

2012 decemberében volt szerencsém megfordulni a Renault által épített Usine gyáregységben, ahol jelenleg Dacia Lodgy-k és Dacia Dokkerek készülnek, s a jövőben vélhetően Nissanokat is összeszerelnek majd. A látogatás nagyon jól sikerült, igyekeztem feltérképezni, hogy milyen szerszámokkal dolgoznak, illetve, hogy milyen cégektől veszik a szerszámok. Íme a képes beszámoló:

 

A karosszériaelemeket hatalmas AIDA  présgépekkel készítik.  Az AIDA céget 1917-ben alapították Tokióban,
a vállalat tevékenysége fémmegmunkálásra irányul. Présgépeik és robotjaik a világ minden táján megtalálhatók,
jelenleg 80 ezer berendezésük dolgozik  különféle gyártóknál, a legerősebb prés 4000 tonnás nyomóerőt képes kifejteni.

 

 
Az AIDA 2004-ben felvásárolta a szintén fémmegmunkáló szerszámok készítésére
szakosodott Manzoni and Rovettát. Az olasz cég állítólag közel száz éves múltra lehet büszke,
de semmi infót nem találtam róla, régi honlapjukat törölték,
az AIDA weboldalán nem térnek ki rájuk külön.
 
Ezeket a présformákat helyezik be a gépbe (kettő van egymáson).
 
Hála a remek présgépeknek, ilyen szép Dokker karosszérialemezeket készíthetnek Marokkóban
 
Bizonyos elemeket kézi ponthegesztővel illesztenek össze, ezt a munkafolyamatot gyakorolják a leendő
alkalmazottak az összeszerelő-üzem mellett kialakított oktatási központban. Az ún. integrált kézi trafópisztolyokat
(manual integrated trafo gun) a torinóiszékhelyű, 1970-ben alapított GF Welding készíti.
 
A trafópisztolyok igen nehezek, ezért mozgópályás elektromos emelőkön függenek. A francia Verlinde emelők gyártására szakosodott, a cég története egészen 1858-ig (!) nyúlik vissza, mikor is végtelenített csigákat kezdtek gyártani a
francia haditengerészet számára. Magyarországi képviseletük nincs.
 
Bizonyos ponthegesztési műveleteket ABB mozgókarok segítségével végeznek. Hihetetlen, de az  zürichi ABB
1883-ban jött létre, és azon kevés vállalkozások közé tartozik, melyek talpon tudtak maradni a piaci versenyben.
Az ABB csoport jelenleg 100 országban van jelen és 145 000 főt foglalkoztat. Fejlesztéseik a robottechnika mellett
többek között irányítástechnikára, elektromos hajtású járművek töltési infrastruktúrájára, erőátviteli termékekre,
erősáramú kábelekre és kábelszerelvényekre, valamint motorokra és generátorokra irányulnak.
 
Ilyen vezérlőegységek irányítják a robotokat. Az adatbevitelt IRC5 típuskódú kontroller teszi lehetővé,
a szoftver neve is ABB Robotware – IRC5. Ez számos ívhegesztő funkciót tartalmaz, az időzítési szekvenciák és a
hegesztési hibák is könnyen konfigurálhatók a segítségével.
 
 Ha elkészült az autó, próbapadra helyezik, amit a BEP biztosít a Renault-csoport számára.
A Burke E. Porter Machinery Company 1953-ban jött létre Michiganben, eleinte fűrészgépek és
hab-, illetve szivacsvágók gyártásával foglalkoztak. A vállalat 1955-ben kezdett járműipari
berendezésekkel foglalkozni, azóta különféle próbapadokat és automatizált abroncsszerelő-sorokat
is készítenek. Egy ilyen paddal vizsgálható többek között az ABS, az ESP, a kézifék, a váltó, a légzsákok állapota, a
sebességmérő pontossága, és mérhető a vibráció, a fékerő, a károsanyag-kibocsátás, valamint a guminyomás.
 
Még a próbafülke ajtaját is külön cég gyártja. A flexibilis ipari kapukat készítő, francia Nergeco
1981-ben alakult, 2009-ben már 24 millió eurós forgalmat bonyolítottak és 145 alkalmazottjuk volt.
 
 
Az 1980-ban életre hívott Irmao Sousa portugál cég, két fő partnerük a PSA és a Renault-csoport.
Termékpalettájuk állványokat és szállítókereteket vonultat fel, a képen látható zártszelvény szerkezeten
a fényezés során mozgatják a járműveket.
 
 
Ez a kép sajnos bemozdult, kérem a műértő közönség szíves elnézését. Kárpótlásként ez egy 440-480 voltról
üzemeltethető TEE (Türk General Elektrik Endüstrisi A.Ş.) villanymotor, ami akár 51,8 kW, azaz majd’
70 lóerő leadására is képes. A TEE török cég, 1965-ben hozták létre, majd 1999-ben összeolvadt az Arcelikkel.
 
 

Autógyárak, illetve járműösszeszerelő-üzemek Európában és környékén (Vehicle Assembly Plants)

 Autó, Technika   Autógyárak, illetve járműösszeszerelő-üzemek Európában és környékén (Vehicle Assembly Plants) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ápr 052012
 

Autógyárak, illetve járműösszeszerelő-üzemek Európában és környékén (Vehicle Assembly Plants):

 

BMW autógyárak:

o Dingolfing, Németország

o Goodwood, Egyesült Királyság

o Leipzig, Németország

o Munich, Németország

o Oxford,Egyesült Királyság

o Regensburg, Németország

 

DAIMLER autógyárak:

o Bremen, Németország

o Dusseldorf, Németország

o Hambach, Franciaország

o Ludwigsfelde, Németország

o Rastatt, Németország

o Sindelfingen, Németország

o Vitoria, Spanyolország

 

FIAT autógyárak:

o Cassino, Olaszország

o Maranello, Olaszország

o Melfi, Olaszország

o Mirafiori, Olaszország

o Modena, Olaszország

o Pomigliano, Olaszország

o Suzzara, Olaszország

o Termini-Imerese, Olaszország

o Tychy, Lengyelország

o Valladolid, Spanyolország

o Zaporozhye, Ukrajna

 

FORD autógyárak:

o Castle Bromwich, Egyesült Királyság

o Cologne, Németország

o Craiova, Románia

o Gaydon, Egyesült Királyság

o Genk, Belgium

o Ghent, Belgium

o Halewood, Egyesült Királyság

o Newport Pagnell, Egyesült Királyság

o Saarlouis, Németország

o Solihull, Egyesült Királyság

o Southampton, Egyesült Királyság

o Torslanda, Svédország

o Valencia, Spanyolország

o St. Petersburg, Oroszország

 

GENERAL MOTORS autógyárak:

o Antwerp 2, Belgium

o Bochum, Németország

o Eisenach, Németország

o Ellesmere Port, Egyesült Királyság

o Gliwice, Lengyelország

o Luton, Egyesült Királyság

o Rüsselsheim, Németország

o St. Petersburg, Oroszország

o Trollhättan, Svédország

o Zaragoza, Spanyolország

 

HONDA autógyárak:

o Gebze, Törökország

o Swindon, Egyesült Királyság

 

HYUNDAI-KIA autógyárak:

o Izmit, Törökország

o Nosovice, Csehország

o Zilina, Szlovákia

 

MITSUBISHI autógyárak:

o Born, Hollandia

o Tramagal, Portugália

 

NISSAN autógyárak:

o Avila, Spanyolország

o Barcelona, Spanyolország

o Sunderland, Egyesült Királyság

 

PORSCHE autógyárak:

o Leipzig, Németország

o Zuffenhausen, Németország

 

PSA/PEUGEOT-CITROEN autógyárak:

o Aulnay, Franciaország

o Mangualde, Portugália

o Mulhouse, Franciaország

o Poissy, Franciaország

o Rennes, Franciaország

o Sochaux, Franciaország

o Trnava, Szlovákia

o Vigo, Spanyolország

o Villaverde, Spanyolország

 

RENAULT autógyárak:

o Batilly, Franciaország

o Bursa, Törökország

o Dieppe, Franciaország

o Douai, Franciaország

o Flins, Franciaország

o Moscow, Oroszország

o Maubeuge, Franciaország

o Novo Mesto, Slovenia

o Palencia, Spanyolország

o Pitesti, Románia

o Sandouville, Franciaország

o Valladolid, Spanyolország

 

SUZUKI autógyár:

o Esztergom, Magyarország

 

TATA MOTORS autógyárak:

o Castle Bromwich, Egyesült Királyság

o Halewood, Egyesült Királyság

o Solihull, Egyesült Királyság

 

TOYOTA autógyárak:

o Adapazari, Törökország

o Burnaston, Egyesült Királyság

o Valenciennes, Franciaország

o St. Petersburg, Oroszország

 

VOLKSWAGEN autógyárak:

o Bratislava, Szlovákia

o Crewe, Egyesült Királyság

o Dresden, Németország

o Emden, Németország

o Forest, Belgium

o Győr, Magyarország

o Hanover, Németország

o Ingolstadt, Németország

o Kaluga, Oroszország

o Kvasiny, Csehország

o Martorell, Spanyolország

o Mlada Boleslav I, Csehország

o Mlada Boleslav II, Csehország

o Molsheim, Franciaország

o Mosel, Németország

o Neckarsulm, Németország

o Pamplona, Spanyolország

o Poznan, Lengyelország

o Sant’Agata Bolognese, Olaszország

o Sarajevo, Bosznia

o Setubal, Portugália

o Vrchlabi, Csehország

o Wolfsburg, Németország

 

Többiek:

o Aston Martin, Gaydon, Egyesült Királyság

o Aston Martin, Newport Pagnell, Egyesült Királyság

o Aston Martin, Total

o Avtotor, Kaliningrad, Oroszország

o AvtoVAZ, Grozhny, Oroszország

o AvtoVAZ, Togliatti, Oroszország

o Ford Otosan, Kocaeli, Törökország

o GAZ, Birmingham, Egyesült Királyság

o GAZ, N. Novgorod, Oroszország

o GAZ Total

o GM-AvtoVAZ, Togliatti, Oroszország

o LuAZ, Cherkasy, Ukrajna

o LuAZ, Lutsk, Ukrajna

o Sevel Nord, Hordain, Franciaország

o Sevel Sud, Val di Sangro, Olaszország

o Sollers, Naber. Chelnye, Oroszország

o Sollers, Ulianovsk, Oroszország

o Sollers, Yelabuga, Oroszország

o TPCA, Kolin, Csehország

o UkrAvto, Ilychevsk, Ukrajna

o UkrAvto, Warsaw, Lengyelország

o UkrAvto, Zaporozhye, Ukrajna

 

Forrás:

ACEA

Smith&Marton archív

 

Járműgyártók Törökországban (Vehicle manufacturing in Turkey)

 Autó, Technika, Történelem   Járműgyártók Törökországban (Vehicle manufacturing in Turkey) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ápr 012012
 

 Járműgyártók Törökországban (Vehicle manufacturing in Turkey)

Devrim – 1961. Micsoda illesztések…

Az első Törökországban tervezett és gyártott autó az 1961. május 15-én bemutatott Devrim volt. Összesen négy darab készült belőle, végül nem indult el a sorozatgyártás. Feltételezések szerint a projekt az amerikai autógyárak nyomására hiúsult meg, a Ford és a GM hatalmas piacot vesztet volna. Ez a poszt a jelenleg működő törökországi autógyárakat mutatja be dióhéjban. Járműgyártók Törökországban…

 

Oyak-Renault – Bursa

1969-ben alapították, jelenleg 360 000 ezer autó készül itt évente. Ez a Renault legnagyobb kapacitású nyugat-európai (?) gyára a http://www.oyak-renault.com.tr/ leírása alapján.

Gyártott típusok:

– Renault 12

– Renault 9

– Renault 11

– Renault 21

– Renault 19

– Renault Mégane

– Renault Mégane Wagon

– Renault Clio Symbol (Renault Thalia)

– Renault Mégane II.

– Renault Clio III.

– Renault Clio Grand Tour

– Renault Fluence

– Renault Clio Symbol II.

Gyártott motorok: 1,4 literes 8 szelepes, 1,4 literes 16 szelepes és 1.6 literes 16 szelepes benzines, valamint 1,5 literes 8 szelepes dízel. Itt készül az elektromos hajtású Renault Fluence motorja is.

 


 

Ford Otosan – Eskisehir, Kocaeli

A cég 1928-ban, kereskedésként indult, az összeszerelő üzem 1959-ben állt munkába. Az Otosan név az otomobil sanayi, azaz automobil ipar török szavak összevonásából ered. Hatvan országba exportálnak, többek között az amerikai piacra is termelnek. Az éves kapacitás nagyjából 180 ezer autó.

 

Gyártott modellek:

– Anadol

– Ford Transit Minibus

– Ford Transit Van

– Ford Transit Pick-up

– Ford Taunus

– Ford Escort

– Ford Cargo

– Ford Transit FWD – 140 LE

– Ford Transit Connect MCA

– Ford Ranger MCA


Tofaş Türk Otomobil Fabrikasi A.S.  – Bursa


1963. szeptember 14-én alapították. 2010-ben 312 ezer autót készítettek, Törökország legnagyobb autógyártója.

Gyártott típusok:

– Tofas Murat 124

– Tofas Murat 131

– Fiat Tempra

– Fiat Uno

– Fiat Palio

– Fiat Palio Weekend

– Fiat Siena (négyajtó Palio)

– Fiat Marea

– Fiat Brava

– Fiat Doblo

– Fiat Albea

– Fiat Linea

– Fiat Fiorino

– Fiat Fiorino Trekking

 


Honda Türkiye AS. – Kocaeli  (Honda-Gebze Car Manufacturing Plant)

A www.honda.com.tr leírása alapján a Honda 1992-ben jelent meg vállalati szinten az országban, a gebzei (Şekerpinari) gyáregységet 1996. szeptember 21-én kezdték el építeni. A munkálatok 14 hónapig tartottak, a Civic gyártása 1998 elején indult be, a City-t 2005-ben kezdték el itt összeszerelni.   Jelenleg 369 580 négyzetméteren terül el az üzem, az éves kapacitás nagyjából 50 ezer autó.

 

Gyártott típusok:

– Honda Civic

– Honda City

 

Mercedes-Benz Turk AS. – Davutpasa, Hosdere és Aksaray

Davutpasa – 1967-ben indult, központként üzemelt, 2007-ben Isztambulba költözött

Aksaray

Aksaray teherautógyár – 1986-ban kezdte működését. Ma kb. 1030-an dolgoznak itt.

Gyártott típusok:

– Mercedes Atego (1216 c, 1518 c, 2124)

– Mercedes Axor (3229 c, 3240 c, 2524 c, 2529 c, 2640 cl, 1835 ls, 1840 ls, 3029 b/k, 2529 kl, 1824, 1829, 3440 k/b, 4140)

– Unimog 4000

Hosdere

Hosdere buszgyár – 1995-én nyitott, 2005. június 18-án bővítették, 360 000 nm-es területen 115 000 nm csarnok. Nagyjából 2500 alkalmazott.  Eleinte csak összeszerelés zajlott, most már minden főbb egységet itt készítenek, még K+F központ is van. Az éves kapacitás nagyjából 4000 busz, ezeket 73 országban értékesítik.

Gyártott típusok:

– Mercedes Travego

– Mercedes Tourismo

– Mercedes Intouro

– Mercedes Conecto

 

Hyundai Assan Otomotiv Sanayi ve Ticaret – Izmit

1994-ben alapították, évente 125 ezer személyautót, illetve kisteherautó gyártanak 60 ország piacára. Az egymillió négyzetméteres területből 108 000 nm fedett üzem.

 

Gyártott típusok:

– Hyundai H100 Panel Van (Grace)

– Hyundai Accent (Admire)

– Hyundai Starex

 

 

Toyota SA. – Toyota Motor Manufacturing Turkey (TMMT) – Arifiye és Sakarya

A céget 1990 júliusában alapították, a gyártás 1994-ben, a 7. generációs Corolla szedán változatával kezdődött. Nagyjából 3000 alkalmazott évente 150 000 autót készít, melyeket 30 országba exportálnak. Több infó itt.

 

Gyártott típusok:

– Toyota Corolla 7. generáció szedán és kombi (Wagon)

– Toyota Corolla 8. generáció szedán

– Toyota Corolla 9. generáció szedán

– Toyota Corolla 9. generáció kombi (Wagon)

– Toyota Corolla Verso

– Toyota Auris

 

 

Karsan AS. – Bursa

1966-ban hozta létre 269 befektető, eleinte Mercedes-Benz minibuszokat gyártottak.  Jelenleg évente nagyjából 40 000 járművet készítenek, a telek területe 200 132 nm, ebből 82 153 nm fedett.

 

Gyártott típusok:

– Peugeot J9 (1981-től)

– Peugeot J9 Premier Maxi (2006-tól)

– Peugeot Partner és Citroen Berlingo (1997-től)

– Peugeot Boxer és Fiat Ducato (2001-től)

– RVI Sherpa fülke (Hummer jellegű katonai terepjáró)

– Hyundai HD (2007-től)

– Renault Lander

– Renault Kerax

– Karsan J10

Karsan V1

– Karsan V1 – az új new yorki taxi (2014-től)

 

 

 MAN Türkiye AS. – Ankara

 

1966-ban jött létre, 41 országba exportálnak, buszokat és teherautókat is gyártanak.

 

Gyártott típusok:

– MAN 520 H – piros orrú MAN-ként is ismert (1967-től)

– MAN 535 (1968-tól)

– MAN 16 190 H

– MAN16 190 HK

– MAN SL232

– MAN Lion’s Coach

– MAN Lion’s Top Coach

– MAN Fortuna

– MAN Tourline

 

BMC Trucks & Buses – Izmir

1964-ben jött létre, jelenleg 3500 alkalmazott 22 000 járművet készít évente. Emellett 1986 óta Cummins dízelmotorokat is gyártanak. A busz részleg 1992-ben alakult, 50 000 nm-en zajlik az összeszerelés.

Gyártott típusok:

Teherautók:

– Leyland (1981-től)

– Yavuz (1984-től)

– Faith

– TM sorozat (1966-1986)

– TM 25 sorozat (1970-1978)

– TM 30 (1980-)

Munkagépek:

– BMC traktor (1967-től 1986-ig)

– BMC Professional (522 HHX-DHX, 625 DHT-VHX, 628 DHZ-UHX-UHB, 935, 938, 832, 1142)

Buszok:

– BMC Alyos

– BMC Belde

– BMC 250 SB

– BMC Procity

– BMC Hawk

– BMC Probus

– MD sorozat

– Megastar

– Levend

Terepjárók:

– Land Rover (1974-1976)

Alkalmazott fülkék:

– Haulage

– Tipper

– Transmixer

 

 

 

 

A. Isuzu
Temsa Global
Otokar

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.