A röpsúly belső felülete

 Technika   A röpsúly belső felülete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 112011
 
1982-ben Maybach kitalálta, hogy a röpsúly belső felületével hűti vissza a vizet, ezzel a hengerenként illetve óránként szükséges hűtővíz mennyiségét háromról kettőre csökkentette.

Phönix motor

 Technika   Phönix motor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 112011
 
Phönix motor ügyben óriási a kavarodás, megpróbálom kibogozni.

Volt tehát először a Standuhr, aztán jött a V2, majd a V4?
A Daimler hivatalos honlapja szerint:
1892-ben a sorkettes Daimler nagy lökést adott a motortervezésnek. Az újságok Istenítették a „hamvaiból feltámasztott” motorkonstrukciót, és elnevezték Phoenixnek. A két dugattyú egy főtengelyre került, majd be egy gömb alakú forgattyús házba. Ez súlycsökkenést eredményezett, s mivel a dugattyúk közelebb kerültek, nem kellett hosszú (csavarodó) főtengelyt használni.A horonyos kipufogószelep-vezérlést felváltotta a vezérműtengelyes, az üzemanyag-ellátást porlasztófúvókás karburátorral oldották meg, és megjelent a röpsúlyos hűtés is. A teljesítmény a hengerűrtartalomtól függően 2 és 8 lóerő között változott.
1897-re Maybach kidolgozta a csöves hűtőt (folyadékszekrényt), a régi izzócsöves gyújtás helyett pedig átvették Robert Bosch alacsony-feszültségű gyújtását
.

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.