Az oldalkocsi története (Brief history of motorcycle sidecar)

 Érdekesség, Motorkerékpár, Technika, Történelem   Az oldalkocsi története (Brief history of motorcycle sidecar) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
máj 082013
 
oldalkocsiHarley-Davidson oldalkocsis motorkerékpár az 1920-as évekből
 
 

Az első oldalkocsis biciklit John Alexander Kirk építette 1885-ben.

Mivel a (hátsó) ülések nagyon kényelmetlenek voltak akkoriban, egy francia lap 1893-ban versenyt írt ki olyan motoroknak, melyeken az utas kényelmes és biztonságosan szállítható. A feltalálók alapvetően háromféle konstrukcióval álltak elő. Az első üléses változatnál a motorra két első kerék került, s ezek között, a pilóta előtt, egy kényelmes padon foglalt helyet az utas. Az utasszállító utánfutóval felszerelt motoroknál bőséges hely jutott az utasnak, de a vontatmány instabilnak bizonyult, a kipufogófüst pedig a delikvens arcát csapkodta. A befutó természetesen az oldalkocsi lett.

Jean Bertoux francia katonatiszt, fegyverkovács 1892. szeptember 27-én szabadalmaztatta kerékpárhoz erősített oldalkocsiját.  Egy évvel később már hajtott kerékkel is készültek oldalkocsik a műhelyében. A motoros változat szabadalmát a middlesexi William John Graham  jegyeztette be 1903. január 28-án, három héttel azt követően, hogy George Moore motoros újságíró publikálta az oldalkocsis motorkerékpár ötletét, illetve annak vázlatait. Graham üzlettársával, Jonathan A. Kahnnal kezdett neki a gyártásnak. Idővel több cég is csatlakozott hozzájuk, közöttük 1922-ben a Swallow Sidecar Company-val, a későbbi Jaguar Cars Ltd. elődjével.Az első oldalkocsik csak két ponton csatlakoztak a motorkerékpár vázához, de sok levált menet közben, így a gyártók áttértek a három-, illetve négypontos rögzítésre.

Egyes források szerint nem az első motorral együtt dőlő kerekű oldalkocsival az iowai Earl Johnson állt elő 1913-ban. Még ebben az évben jelentkezett a szintén amerikai Hugo Young is, akinél az oldalkocsi szintén nem közvetlenül, mereven kapcsolódott a motorkerékpár vázához, hanem csapokkal, így dönthető lett, illetve maradt a motor. Young 1913-ban megalapította Flxible Sidecar Company-t Ohióban, s egészen az 1920-as évekig gyártott oldalkocsikat. Mikor termékeire már nem mutatkozott kereslet átállt buszok készítésére.

Emellett létezett olyan koncepció is, melynél az oldalkocsi kereke nem az utas mellé került, hanem a kocsitest alá, így stabilabb és jobban dönthető volt a szerkezet, de sok helyet foglalt.  Ilyen volt például a meglehetősen primitív Equalean (Waly Wallick találmánya 1975-ból) és a modernebb Flexit oldalkocsi, illetve különféle változataik.

Waly Wallick fiának bejegyzése 2008-as bejegyzése a sidecar.com-on:

„My name is Ghraydon Wallick. My father Wally and I invented the EQUALEAN sidecar in 1975. We built about 270 units before going out of business in the recession of the 1980’s. I’ve kept my dad’s personal sidecar, as well as our original passenger prototype in storage ever since believing it would one day enjoy a renaissance. Mike Corbin in Hollister, Ca. and I have signed an agreement and he will bring EQUALEAN into the 21st century. Anyone familiar with Mike’s products knows they’re first class. EQUALEAN never had a better opportunity to succeed than with Mike Corbin on board. I have put together some pictures with text to provide useful (and accurate) information concerning the EQUALEAN sidecar. I have offered to e-mail them to Kneeslider for your pleasure.”

A Harley-Davidson 1914-ben szállt be a versenybe, igaz első oldalkocsijukat valójában a Rogers Co. szállította be. Sajátjukkal csak 1915-re készültek el.

Hogy az első hajtott kerekű motoros oldalkocsit ki építette, nem lehet pontosan tudni, az orosz Pjotr Vladimirovich Mokharov és az angol Harry Baughan (sok helyen írják helytelenül H.P. Baughn-nak) is előrukkolt a maga modelljével 1929-ben. Ezt a megoldást később több gyártó is átvette, a BMW, a Zündapp és az Ural is készített kétkerék-hajtású oldalkocsis motorkerékpárokat. Az oldalkocsik a két világháború között élték virágkorukat Európában, akkoriban ugyanis még nem igazán voltak, olcsó kisautók.

Feltalálóként emlegetik még Georges Gautiert is.

Az oldalkocsik jelen vannak a motorsportokban is, így a  krossz, minimotor, enduró, triál és gyorsasági szakágaknál is találkozni velük. Utóbbiaknál a Formula 1 és Formula 2 mezőny jelenti a csúcsot.

A hatályos jogszabályok szerint Magyarországon nem kell külön forgalmi engedély, törzskönyv, vizsga és rendszám az oldalkocsihoz, amennyiben annak származása igazolt és van típusbizonyítványa (veterán esetében egyéb bizonyíték, hogy ki gyártotta, s volt-e engedélye közúti használatra), csak fel kell szerelni a motorkerékpárra, és egyben levizsgáztatni a szerelvényt. Mivel ezzel változik a súly és a szállítható személyek száma, új forgalmi készül (törzskönyv nem), és új rendszámot is kap a fogat, méghozzá rögtön kettőt, mert egyet az oldalkocsi elejére is fel kell szerelni. A vizsga díja 4360 Ft, az új forgalmi 6000, a két rendszám 8500 Ft.

Magyarországon a Méray Motorkerékpárgyár készített oldalkocsikat a két világháború között. A Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége, korábbi nevén a Dunai Hajógyár 1955-ben kezdett oldalkocsikat építeni és egészen 1975-ig zajlott, összesen 260 000 példány készült. A gyártás OK-2 típuskódú, torziós rugóval szerelt modellel kezdődött, ezt követte 1959-ben az OK-3, amin már három laprugó gondoskodott a rugózásról. Emellett léteztek még Jankovics (Zugló) és Szentesi márkájú oldalkocsik is.

Létezik tri-car is, ami átmenet a sidecar és a trike között.

Gyártók: (teljes lista ITT)

ARMEC Sidecars

California Sidecar
Champion Sidecars
Dauntless Motors
Hannigan Sidecar Company

Harley-Davidson – Saját oldalkocsikat is gyártanak
Liberty Sidecars – Csak Harley-hoz

Motorvation Engineering

SBW – Kifejezetten BMW R 1200 GS-hez és Adventure-höz. 10 890 és 11 689 Font.

Side Strider – Watsonian, Squire, Ural and Velorex oldalkocsikat értékesítenek.

Tomco Conversions – Mozgássérülteknek

Ural America

Watsonian Squire – a legrégebbi angol gyártó, 1912-ben jegyezték be a céget.

 

Létezik olyan, hogy Sidecar cocktail, magyarul oldalkocsi koktél. Ezt felrázva kínálják, cukrozott szélű pohárral és egy citromkarikával. 4/6-od brandy vagy konyak, 2/6-od Cointreau, 1/6-od citromlé. Ezeket egy félig teli mixeredénybe kell betenni és felrázni.

 

Vezetési útmutató oldalkocsis motorkerékpárhoz angolul (pdf)

Források:

Gouldingsidecars.com

Motomag.com

Ridermagazine.com

Wikipedia.org

Veterán Autó és Motor magazin

Motoassurance.com

Magyarjármu.hu

Maieuta.com

Flexit infó

Phönix motor

 Technika   Phönix motor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 112011
 
Phönix motor ügyben óriási a kavarodás, megpróbálom kibogozni.

Volt tehát először a Standuhr, aztán jött a V2, majd a V4?
A Daimler hivatalos honlapja szerint:
1892-ben a sorkettes Daimler nagy lökést adott a motortervezésnek. Az újságok Istenítették a „hamvaiból feltámasztott” motorkonstrukciót, és elnevezték Phoenixnek. A két dugattyú egy főtengelyre került, majd be egy gömb alakú forgattyús házba. Ez súlycsökkenést eredményezett, s mivel a dugattyúk közelebb kerültek, nem kellett hosszú (csavarodó) főtengelyt használni.A horonyos kipufogószelep-vezérlést felváltotta a vezérműtengelyes, az üzemanyag-ellátást porlasztófúvókás karburátorral oldották meg, és megjelent a röpsúlyos hűtés is. A teljesítmény a hengerűrtartalomtól függően 2 és 8 lóerő között változott.
1897-re Maybach kidolgozta a csöves hűtőt (folyadékszekrényt), a régi izzócsöves gyújtás helyett pedig átvették Robert Bosch alacsony-feszültségű gyújtását
.

Daimler és Maybach életének BIZTOS mozzanatai

 Életrajz   Daimler és Maybach életének BIZTOS mozzanatai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt 092011
 
1889 – Frederick Simms megismerkedik és összebarátkozik Daimlerrel.
1890 – november 28-án megalapítják a DMG-t. A befektetőtársak: Maybach, Max Von Duttenhofer, William Lorenz, Kilian von Steiner. Szintén ebben az évben Frederick Simms megvásárolja a Daimler motorok gyártási és forgalmazási jogát Nagy-Britanniában.
1891 – Maybach visszautasítja az igazgatósági helyét a DMG-ben, szabadúszó tervezőként dolgozik tovább.
1892 – Maybach beköltözik az üres Hermann Hotelbe. A billiárdszobában és a hallban dolgozik, 12 munkással és 5 segéddel
1893 – 66 666 aranymárkáért cserében Daimler kiszáll a DMG-ből, s lemond minden szabadalmáról a cég javára
1896 – Frederick Simms 350 000 aranymárkáért megvásárolja a Főnix licencét, ugyanakkor kiköti, hogy Daimlert és Maybachot vegyék vissza a DMG-be.Az igazgatói posztot Simms tölti be.
1900 – március 6-án meghal Daimler

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.