A járműlámpa története (History of automotive lights)

 Autó, Motorkerékpár, Technika, Történelem   A járműlámpa története (History of automotive lights) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
márc 212013
 

Járműlámpa, Honda Civic 88 projector headlights

A járműlámpa története:

Eleinte gyertya, acetilén, olaj.

A karbidlámpáknál a behelyezett kalcium-karbid és a hozzáadott víz elegye acetiléngázt fejleszt, amit egy égőfejen vezetnek ki, s gyújtanak be. Az olaj és karbidlámpák gyártásában a birminghami Lucas King of  The Road cég járt az élen. Ma a céget Lucas Industries -ként ismerjük, és a TRW Automotive tulajdona.

1808 – Humphry Davy feltalálja az ívlámpát. A galvánelem két pólusához egy-egy szánelektródot kötött, ezeket közelített egymáshoz, és az úthúzó ív szolgáltatta a fényt.

1879 – Thomas Alva Edison szabadalmaztatja a szénszálas izzólámpát

1898 – Columbia Electric autó az Electric Vehicle Company-tól. Nem volt túl kiforrott konstrukció, az izzószál hamar elégett vagy elszakadt a rossz utakon.

1908 – A Peerless alapfelszereltségként kínálja az elektromos fényszórókat

1912 – A Cadillac beépíti járműveibe a Delco elektromos gyújtását és a fényszóróját

1915 – Guide Lamp Company bemutatta a tompított fényszórót.

Cord 810 Convertible – A világ első szériagyártású bukólámpás modellje, a lámpákat
kézzel, a műszerfal két oldalán elhelyezett karokkal lehetett lenyitni.

1936 – Színre lép az első rejtettlámpás autó, a Cord 810.

1938 – A Cadillac elsőként vezeti be a ködlámpákat

1942 – Megjelenik az első elektromotorokkal mozgatott bukólámpákkal gyártott modell, az 1942-es (Chrysler DeSoto). A rendszert Airfolnak hívták.

1954 – A Cadillac piacra dobja az Autronic Eye névre keresztelt rendszert, ami automatikusan kapcsol tompított és távolsági között.

1957 – Megjelenik az aszimmetrikus, tompított fénykibocsátású izzó. Az eltérő hosszúságú fénynyalábot a kanalas izzó árnyékolólapjának 15 fokos leélezésével oldották meg.

1962 – Bemutatkozik az első halogénlámpa, ahol a búrát halogéngázzal töltik meg. Ez megakadályozza az izzószál fémgőzeinek lecsapódását, egyúttal az izzó befeketedését.

1971 – Megjelennek a bilux halogén izzók az európai gépkocsikon.

1977 – Városon kívül kötelező lesz a nappali menetfény Svédországban.

1983 – Piacon az elliptikus fényszórók.

1988 – Megjelennek a rendszerbe állított, szabad térgeometriájú izzók.

1991 – A BMW 7-es sorozata az első szériagyártású jármű, melyhez xenon fényszóró rendelhető.

1996 – Bemutatkozik az első egyenáramú xenonlámpával gyártott amerikai autó, a Lincoln Mark VIII.

2004 – A Lotus Esprit és a Corvette C5 kifutásával véget ér a bukólámpás korszak. Elsősorban a gyalogosvédelmi előírások, a komplexitás és a drága előállítás miatt ment ki a divatból.

 

Fényszórók típusai (idézetek a Hellától)

Parabolikus fényszórók:

A parabolikus fényszórók tükröző felülete a hossztengely körüli elforgatással előállított forgásparaboloid. Sajátossága, hogy a tükröző felülete a gyújtópontjában elhelyezett fényforrás fényét, egymással párhuzamos sugarakból álló fénykéveként vetíti a jármű elé, amely távolsági fényként jól hasznosítható. Az izzószál gyújtópont elé helyezésével olyan fénykéve állítható elő, amelynek fényét a reflektor az optikai tengelyen keresztül lefelé, az útfelületre tükrözi, amely tompított fényként hasznosítható. A fényszóróból kilépő fénykévét, a reflektor felső részén, a szóró üveg függőleges bordázatú elemei vízszintes, prizmás elemei pedig (az aszimmetrikus részen) függőleges irányban osztják el olymódon, hogy a fény legnagyobb része, a szembejövők elvakítása nélkül, az útfelület legnagyobb megvilágítást igénylő részeire essen.

A parabolikus fényszórók meghatározó szerepet töltöttek be a gépkocsik útmegvilágító eszközeinek történetében. Nagy átmérőjük miatt azonban a kisebb légellenállású, lapos orrkiképzésű járműformák kialakításának gátjává kezdtek válni. Sőt, mivel a fényszórók által megvilágított útszakasz esetenként rövidebbnek bizonyult a megálláshoz szükségesnél, a csupán 26%-os fényhasznosítású parabolikusnál kisebb átmérőjű, és távolabbra világító tompított fényszórókat kellett kifejleszteni. Annál is inkább, mert a nagyobb átmérőjű, téglalap alakúra csonkolt két, illetőleg négy fényszórójú rendszerek használatával is csupán egy százalékkal, 27%-ra sikerült növelni a parabolikus lámpák fényhasznosítást.

Elliptikus fényszórók:

A 36%-os fényhasznosítású, vetítő rendszerű elliptikus fényszórók a parabolikushoz képest érdemi továbblépést jelentettek. Tükröző felülete: ellipszis hossztengelye körüli elforgatásával előállított forgás-ellipszoid. Világítórendszere a tükröző felület egyik gyújtópontjában elhelyezett fényforrásból, a másik gyújtópont mögé helyezett szórólencséből és a két gyújtópont között, a lencséhez közeli árnyékoló lemezből épül fel. Az európai rendszerű tompított világítás világos-sötét határvonalát, a második gyújtópont előtt, ahhoz közeli árnyékoló lemez hozza létre, amely levágja a tükröző felület alsó részéről, a szórólencsére jutó fény, e nélkül vakító részét. Emiatt főképp ködlámpaként és tompított fényszóróként kerülnek alkalmazásra.

Szabad térformájú fényszórók:

A szabad térformájú fényszórók számítógéppel optimalizált alakú, fénykibocsátású, és törőfelületű útmegvilágító eszközök. Sajátosságuk, hogy a kilépő fénysugarak eltérítését, szórását és elosztását közvetlenül az optimalizált tükröző felület idézi elő. Ez olyan felületelemekből áll, amelyek az úttest eltérő területeit jól elkülönülő tükörelemekről visszavert fénnyel világítják meg. Emiatt törőmintázat nélküli fedőüvegű változatban is készíthetők. A szabad térgeometriájú fényszórók fényhasznosítása eléri a 45%-ot, ami a tapasztalatok szerint vetítő technikával, tovább javítható.

Tükröző-vetítő fényszóró:

A tükröző-vetítő fényszórók elliptikussal kombinált, szabad térformájú útmegvilágító eszközök, amelyek a két rendszer előnyeit egyesítik. Jellegzetes elemeik: a forgás-ellipszoidhoz közelálló, szabad térgeometriájú reflektor, annak első gyújtómezejében elhelyezett fényforrás, amelyet a második gyújtópont körüli gyújtótér mögé helyezett szórólencse, és a lencséhez közeli árnyékoló lemez. A reflektor olyan kialakítású, hogy a lámpa által kisugárzott fény lehető legnagyobb részét visszaverje és juttassa át az árnyékoló lemez fölött, a szórólencsére, hogy az, minél nagyobb szórás-szélességgel terítse azt az út hatékony megvilágítása érdekében. A közvetlenül a világos-sötét határvonalkörnyékén koncentrálódó fénykibocsátás a korábbi rendszerekénél nagyobb látótávolságot, és ellazultabb vezetést tesz lehetővé, ami főképp hosszabb éjszakai vezetés alkalmával kedvező. A tükröző-vetítő fényszórók fényhasznosítása 50-52%-os. Előnyei miatt a mai korszerű fényszórók többsége tükröző-vetítő rendszerű.
Egyetlen hátrányuk, hogy a nagy fényáramú változatok 60-80 mm-es, üvegből készített szórólencséje számottevően megnöveli a fényszóró saját tömegét.

 

Xenonok fajtái

különálló: D2 és D4

izzóba integrált: D1 és D3

HID fényszóróknál kötelező a lámpamosó, mert a búrára rakódott kvarcszemcsék szétszórják a fényt, és így a fényszóró még inkább elvakítja a szembejövőt.

HID: High-intensity Discharge, azaz nagy intenzitású gázkisüléses lámpa

Sealed beam: A búra, a ház és az izzó egy egység

Halogénlámpák élettartama: kb. 450 – 1000 óra

Xenonlámpák élettartama: kb. 2000 óra

 

A xenonnak nagyobb a ragyogása
 
 

Motorkerékpárok:

2005 – Megjelenik a BMW K 1200 LT, a világ első HID fényszórókkal kínált motorkerékpárja.

2006 – A BMW K 1200 GT is rendelhetők a HID izzók.

A BMW K1600GT és GTL modellekhez adaptív fényszóró is rendelhető. Itt egy szervomotorokkal mozgatott tükör mindig annak függvényében irányítja a fényt, hogy a motor mennyire van ledöntve.

Törvényi háttér:

A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet (MR) előírása tartalmazza:

„37. §
(4) A világító és a fényjelző berendezésekben csak a berendezés típusára előírt műszaki jellemzőkkel rendelkező izzólámpát szabad használni.

Tehát HC, HCR, HR, jelzésű fényszórókban csak halogén izzók (H1, H3, H4, H7, stb.) használhatók, mert ezek a fényszórók csak a típusra előírt izzókkal teljesítik a világításra vonatkozó előírásokat.

„38. §
(3) A járművek jóváhagyásra kötelezett aszimmetrikus tompított fényszóróiban és távolsági fényszóróiban csak jóváhagyási jellel ellátott izzólámpát szabad alkalmazni.”

Összességében elmondható, hogy utólagos átépítésre tulajdonképpen nincs lehetőség, csak akkor ha az adott típusnak volt HID fényszórókkal gyártott változata is, s ennek alkatrészeit építtetjük át szakszervizben. A HID fényszórókhoz előírás az automatikus fényszóróállítás és a fényszórómosó.

Források:

Hella

www.autoevolution.com

http://users.atw.hu/mb-w108/

George B. Selden szerepe a járműiparban

 Autó, Életrajz, Érdekesség, Történelem   George B. Selden szerepe a járműiparban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jún 082012
 

George B. SeldenGeorge Selden és az állítólag 1877-ben készített automobil…

George B. Selden járműipari ténykedése:

Horváth Árpád „A gépkocsi regénye” című regényében azt írja, hogy a George Selden 1879-ben a következő szabadalmat adta be: Egyszerű, olcsó, biztos útimozdony, amely nem túlságosan nehéz, könnyű vezetni, és megfelelő ereje van a szokásos úti emelkedések leküzdésére. Ezt egészítették ki egy zárópasszussal, ami megakadályozta az importot is. A szabadalmat végül 1895-ben fogadták el, annak ellenére, hogy soha nem készített működő modellt.

 

A Selden-féle szabadalom

Horváth írása alapján a sztori így folytatódik: Később Selden eladta a szabadalmi jogokat George Day-nek, aki folytatta az „áldásos tevékenységet”. Elsőként Alexander Winton cégét perelte be, s meg is nyerte a csatát, a Winton Motor Carriage Company Day kezébe került. Mikor Ford elkezdett autót gyártani, a szabadalom birtokosai őt is megtámadták, s ezzel elkezdődött az évszázad pere.  A huzavona sokáig tartott, de végül Fordnak kedvezett, 1911. január 11-én kimondták, hogy Selden szabadalmának bejegyzésekor Otto motorja már ismert volt. Selden fúrta meg a Steinway-Daimler Motor Company, Charles E. Duryea, Elwood Haynes, Albert A. Pope, H.P. Maxim autógyártásra irányuló próbálkozásait.

Mást ír a Wikipedia: 1899-ben Selden bérbe adta a jogokat William C. Whitney-nek, aki Electric Vehicle Company névre keresztelt cégével elektromos taxikat akart gyártani. Autónként 15 dollár, de minimum 5000 dollár/év árat szabott meg. Ezzel együtt sikerült elérnie, hogy az ALAM (Association of Licensed Automobile Manufacturers) minden tagja 0,75 százalékos jutalékot fizessen minden eladott autó árából. Később Ford és négy másik autógyártó brusztolta ki a Selden-féle szabadalom törlését, röpke nyolc év alatt. A periratok mennyisége rekordot döntött, közel 14 000 oldalnyi született, s iszonyatos költséget jelentett Fordék számára. Miután Selden szabadalmi jogát törölték, Selden saját teherautógyárát szerette volna befuttatni Selden Truck Sales Corporation néven.  A vállalkozás egészen 1930-ig húzta, ekkor vásárolta fel a Betlehem Truck Company. Selden 1921-ben szívrohamot kapott, és 1922. január 17-én halt meg 75 éves korában.

 

Forrás: Smith&Marton archív

Henry Ford élete (The life of Henry Ford)

 Autó, Életrajz, Történelem   Henry Ford élete (The life of Henry Ford) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
jún 062012
 

Henry FordHenry Ford

(1863. július 30. – 1947. április 7.)

Henry Ford életének története:

Henry Ford 1863. július 30-án született Michigan mellett, Greenfield Townshipben. Édesapja (William Ford 1826-1905) angol, édesanyja (Mary Litogot Ford 1839-1876) belga családból származott.

Gyerekkorában kapott egy zsebórát az apjától, amit számtalanszor szétszedett és összerakott. Tizenöt évesen már órásként tekintett rá az ismerősi kör.

Az episzkopális egyház híveként vasárnaponként négy mérföldet gyalogolt a templomig.

Édesanyját 1876-ban vesztette el.

Henry Ford 1879-ben elköltözött otthonról, és gépészgyakornokként vállalt munkát a James F. Flower & Bros. vállalatnál.  Később a detroiti szárazdokkban helyezkedett el, majd 1882-ben visszatért a családi farmra, ahol egy Westinghouse gőzgép üzemeltetése is ráhárult.  Innen magához a Westinghouse céghez vezetett az út, itt motorok szervizelését végezte az ifjú Ford. Időközben az iskola sem szorult háttérbe, a Goldsmith, Bryant & Stratton Business College hallgatójaként könyvelést tanult.

Feleségét, Clara Ala Bryant 1888-ban vette el, fiuk, Edsel Ford 1893-ban született. Ekkortájt a családi farm és fűrészmalom biztosított megélhetést Fordék számára.

 

Első munkák

1891-ben Ford az Edison Illuminating Company-nál kezdett dolgozni mérnökként, ahol 1893-ban főmérnökké léptették elő. Ennek köszönhetően ideje és pénze is volt saját fejlesztésekre, melyek elsősorban a belsőégésű motorra, illetve az automobilra irányultak.

1896-ban készült el a Ford Quadricycle-lel, az első tesztvezetés június 4-én volt, utána még számtalan fejlesztést végzett rajta.

Szintén 1896-ban Ford találkozott az Edison Company vezetőivel, közöttük Thomas Edisonnal, aki látott fantáziát Ford járművében. Biztatására Ford 1898-re még egy járművet készített, a cégtől azonban lelépett, s 1899. augusztus 5-én William H. Murphy detroiti fakereskedő anyagi segítségével megalapította a Detroit Automobile Company-t.

A vállalat meg is kezdte az autógyártást, de sem a minőség, sem az ár nem volt az igazi, így 1901 januárjában felszámolták.

Időközben Henry Ford megismerkedett Tom Cooper versenyringással, és közösen építettek egy nyolcvan lóerős sportkocsit, amivel Barney Oldfield 1902 októberében versenyt is nyert.

 

Újabb vállalkozás

Alexander Y. Malcolmson bányatulajdonos segítségével Ford 1903-ban ismét céget alapított. A Ford & Malcolmson, Ltd. a Dodge testvérektől rendelt alkatrészeket 160 000 dollár értékben, amit John és Horace le is szállítottak, a fizetés azonban nehézkesen ment, mert a begyűrűző válság miatt csak nehezen tudták értékesíteni az autókat. Megoldásként Malcolmson új befektetőket szerzett, és meggyőzte a Dodge testvéreket, hogy ők is szálljanak be a 1903. június 16-án Ford Motor Company-ként újraszervezett 28 000 dollár törzstőkéjű vállalatba.

Az új cégnek Ford új autót tervezett, amit a St. Claire tó jegén mutatott be a befektetőknek. A kocsi 39,4 másodperc alatt futotta az 1 mérföldes távot, és 147 km/órás sebességével új szárazföldi sebességrekordot állított be. Később az autóval Barney Oldfield végigturnézta az egész országot, ezzel komoly hírnevet szerezve a Fordnak.

A T-modellt 1908. október 1-én leplezték le, kormányát baloldalra helyezték, amit nemsokára a konkurensek is elfogadtak szabványos megoldásnak. Egyszerű kialakításának köszönhetően a négyhengeres T-modell mindössze 825 dollárba került bemutatkozásakor (kb. 21 000 dollár napjainkban), és árát évről csökkenteni tudták.

Az autó hatalmas sikert aratott, minden újság cikkezett róla, a kereskedések pedig minden nagyobb városban közszemlére állították. Az eladások szinte minden évben megduplázódtak.

Óriási előrelépést jelentett, hogy Henry Ford 1913-ban bevezette a futószalagot, ami révén ugrásszerűen megnőtt a termelés. Bár az ötletet sokan Fordnak tulajdonítják, egyes források szerint négy alkalmazott, Clarence Avery, Peter E. Martin, Charles E. Sorensen és C. Harold Wills ajánlotta, hogy valósítsák meg.

Az eladások 1914-ben elérték a 250 ezret, egy évvel később pedig már 472 000 autót adtak el, köszönhetően annak, hogy az alapmodell árát sikerült 360 dollárra levinni. 1918-ra már a teljes piacot uralta a Ford, a forgalomba helyezett autók kb. 50 százaléka T-modell volt. A típust egészen 1927-ig gyártották, s valamicskével több mint 15 millió talált gazdára, ami 45 éven át volt értékesítési rekord.

1918-ban Henry fiának, Edselnek adta át a vállalat irányítását, egyszersmind megszerezték a vállalat összes részvényét. Eljátszották, hogy új céget alapítanak, mire a többi befektető igyekezett megszabadulni a Ford kötvényektől – ezeket mind megvásárolta apa és fia.

A húszas évekre a T-modell népszerűsége csökkent, főként a növekvő konkurencia miatt, de az is közrejátszott, hogy a típus elavult, és nem kínáltak hozzá banki finanszírozást.

1926-ban Henry Ford úgy döntött, új autót fejleszt. Mindent ő tervezett, ami a mechanikus részeket illeti, míg a karosszériát Edsel dolgozta ki. Munkájuk eredményeként született meg 1927-ben az A-modell, amit 1931-ig összesen négymillió példányban értékesítettek.

A harmincas évekre Ford leküzdötte a pénzügyi cégekkel szembeni ellenérzését, és úgy döntött, beszáll a járműhitelezésbe. A cég kötelékébe tartozó Universal Credit Corporation az államok legnagyobb finanszírozója lett.

Ford egyébként utálta a könyvelőket, rendkívüli vagyonát úgy halmozta fel, hogy soha nem auditáltatta cégét.

Ford hitt a jóléti kapitalizmusban, munkásait nem hajtotta túl és tisztességesen megfizette. 1914-ben napi 5 dollárra emelte az alkalmazottak bérét, ami megint csak jó húzásnak bizonyult. A konkurencia képzett emberei mind hozzá áramlottak, s a magas fizetésért cserébe igen lelkiismeretesen dolgoztak.

Szintén remek ötlet volt a munkavállalói részvény, amit azok kaphattak, illetve vásárolhattak, akik legalább hat hónapot töltöttek a cégnél, és megfeleltek Ford erkölcsi elvárásainak. Ez utóbbiról a Social Department hivatott meggyőződni, az itt dolgozó 50 ellenőr járt utána, hogy nem isznak vagy szerencsejátszanak-e a munkások. Mivel a többség mindent megtett volna pár Ford kötvényért, a munkások meglepően józan életet éltek, ami ritka volt akkoriban, de sokan támadták a céget, mert – elméletileg – belemászott az alkalmazottak magánéletébe.

Henry Ford gyűlölte a szakszervezeteket, mikor 1914-ben felbujtott munkásai ülősztrájkba kezdett, kis híján felszámolta a céget, csupán felesége közbenjárására volt hajlandó egyezségre jutni velük.

Akárcsak az autógyártók nagy része, a Ford is beszállt a repülőgépgyártásba az első világháborúban, annak ellenére, hogy Henry elítélte a háborút. Főként Liberty motorokat gyártottak, a legsikeresebb repülőgépük pedig a fémvázas Ford 4AT Trimotor volt.

Henry Ford nagy pacifista volt, s minden fórumon igyekezett hangot adni háborúellenes véleményének. Még Wilson elnököt is próbálta meggyőzni, hogy az Egyesült Államok maradjon ki az I. világháborúból, de nem jutott sikerre.

A második világháborút szintén ellenezte, úgy gondolta, az egész csak egy hatalmas üzlet, s állítása szerint az amerikai hajók megtorpedózása mögött valójában üzletemberek ármánykodása állt. Tekintve, hogy ez szemben állt az amerikai érdekekkel, sokan ellene fordultak, és magánélete sem alakult jól, fiánál ugyanis gyomorrákot diagnosztizáltak. Edsel 1943-ban, 49 évesen hunyt el, halála után ismét Henry vette át a Ford Motor Company irányítását, annak ellenére, hogy 1938-ban és 1941-ben is szélütése volt.

Ekkora egészségi állapota erősen megromlott, valójában sem fizikailag sem mentálisan nem volt képes a vállalat vezetésére. Tudta ezt az igazgatótanács is, ezért csak formálisan választották meg, a döntéseket valójában Charles Sorensen vezető mérnök és Harry Bennett a szociális osztály irányítója hozta meg. Ford nem igazán szívlelte Sorensent, 1944-ben el is bocsátotta, és unokáját, Henry Ford II.-őt helyezte vezető beosztásba 1945. szeptember 21-én. A fiatal Henry teljes hatalmat kapott, és első döntései között volt, hogy megvált Bennettől. Közben a vállalat a csőd szélére került, 1944-ben volt olyan hónap, hogy havi 10 millió dollárt (mai értéken 134 millió (!) dollárt) vesztettek. Még az is felmerült, hogy államosítják a céget, erre azonban végül nem került sor, Roosevelt úgy döntött, inkább Henry II álljon a cég élére. Ekkor a cégnek 130 000 alkalmazottja volt csak az Egyesült Államokban.

Henry II Ford munkássága különösen fontosnak bizonyult, megmentette ugyanis a céget a pusztulástól. Ehhez többek között arra volt szükség, hogy megszabaduljon Bennettől, az öreg Henry Ford egykori jobb keze ugyanis teljhatalomra tett szert a cégen belül, és brutális módszerekkel irányított. A köré szerveződő „szociális részlegben” állítólag 3000 spicli, illetve verőlegény dolgozott, ezek segítettek felügyelni, egyes források szerint terrorizálni a munkásokat. Emellett Bennett az alvilágban sem volt ismeretlen, beszámolók szerint Detroit egyik legkíméletlenebb maffiabandájának vezetője volt. Bűnözők tucatjait vette fel a céghez, mondván, mindenkinek van egy második esélye… Bennett hatalma az öreg halálakor rendült meg, először Edsel özvegye, Eleanor Ford támadt rá. Egy igazgatósági ülésen azzal vádolta meg, hogy ő hajszolta halálba a férjét, s szentül megesküdött, hogy nem fogja hagyni, hogy a fiával is ezt tegye.

Henry Ford 1945 szeptemberében nyugdíjba vonult, utolsó éveit dearborni birtokán töltötte. Az Úr végül 1947-ben, 84 évesen szólította magához, az orvosi szakvélemény szerint a halál oka agyvérzés volt. Ravatalát Greenfield Village-ben állították fel, a korabeli beszámolók annyin kívánták leróni tiszteletüket előtte, hogy óránként ötezren haladtak el a koporsó előtt. Végül a Detroiti Temetőben helyezték örök nyugalomra.

 

Források:

Horváth Árpád – A gépkocsi regénye

Richard A. Johnson – Hat férfi, aki megteremtette a modern autóipart

Alfred Liebfeld: Henry Ford, az isten

Henry Ford: Életem és működésem

és persze Smith&Marton archív

Copy Protected by Chetans WP-Copyprotect.