Autó, Technika, Történelem Chevrolet Camaro modeltörténet (A brief history of Chevrolet Camaro) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
szept122013
Rövidfilm a Camaro történetéről…
1966. szeptember 29-én kezdődött meg a Chevrolet Camaro első generációjának forgalmazása, műszaki alapjai hellyel-közzel megegyeztek a Pontiac Firebirddel és a 68-as Chevy Novával. A gyártó a Ford Mustang ellenfelének szánta, mikor az bemutatón az újságírók megkérdezték, hogy mi az a Camaro, a projektvezető azt válaszolta, hogy egy apró állat, ami Mustangot eszik.
Chevrolet Camaro – Első generáció (1967-1969):
A GM F-platformra készült kupé és négyüléses kabrió kivitelben. A motorválasztékot soros, hathengeres, valamint V8-as hajtóművek alkották. Ez a változat 1969-ig volt kapható, s ez inspirálta az új, 2010-ben bemutatott Camaro formatervezőit.
Meghibásodások (NHTSA): visszahívást kellett elrendelni, mert a motortartó bak kilazulhatott, ami miatt a motor előredőlt, s úgy megfeszült a gázbowden, hogy teljes erőből gyorsított az autó. szintén visszahívás volt 1968-ban a benzincsövek szivárgása miatt.
Chevrolet Camaro – Második generáció (1970-1981):
1970 februárjában lépett színre, s 11 éven át gyártották. Ráncfelvarrásra 1974-ben és 1978-ban került sor. Ez is a GM F-platformjára készült, de nagyobb és szélesebb volt, mint az elődmodell. Szintén megegyezett az első segédkerettel kiegészített önhordó karosszéria, a dupla-lengőkaros első és a laprugós hátsó felfüggesztés. Volt belőle RS, SS és Z28 változat. A 80-as és 81-es Z28-asok motorháztetején hatalmas légbeömlő volt, ami padlógáznál automatikusan nyílt.
kardánkereszt, műszeregység nem működik, elégtelen hűtés, visszahívás a kis termetű utasoknál nem reteszelő hátsó övfeszítő miatt, üzemanyag-szivárgás a betöltőnyílásnál, kormányrúd csavarja lelazul. Inkább bemásolom:
Chevrolet Camaro – Harmadik generáció (1982-1992):
Ez volt az első Camaro, amit elektronikus befecskendezéssel, ötfokozatú manuális váltóval, négyfokozatú Turbo-Hydramatic 700R4 automatikus erőátvitellel és négyhengeres, oldalvezérelt, felülszelepelt motorral is megvásárolhattak a márka rajongói. A módosításoknak köszönhetően 227 kilóval könnyebb volt a kifutó modellnél. Az IROC-Z kivitel 1985-ben érkezett.1986-ban a változó jogszabályoknak megfelelően harmadik, középső féklámpával szerelték fel a modellt, ami először a karosszéria külsején, majd 1987-től átkerült bentre, illetve integrálták a szárnyba. A 2,5 literes motor zsákutcának bizonyult, helyette 1986-tól 2,8-as V6-os került az autóba. 1988-tól elérhető lett az 1LE teljesítménynövelő felszereltségi csomag, 1991-től pedig a B4C, más néven rendőr csomag.
EGR szelep, MAP szenzor, ablakemelő-motor, műszerfalrepedés, hengerfejtömítés, lopásgátló lámpa nem kapcsol ki, illetve az autó nem indul a kulcs jeladója miatt
Chevrolet Camaro – Negyedik generáció (1993-2002):
Új, áramvonalas forma, közben az F-platform is megújult. Az első évben 2+2 üléses kupéként, majd 1994-től kabrió karosszériaváltozatban is elérhetővé vált, amihez opcionális keménytetőt is kínált a gyártó. A hajtáslánc szokás szerint V6-os és V8-as erőművekre épült, melyek a hátsó kerekeket hozták forgásba.
3.4 V6 – 1993-1995 alapmotor
3.8 V6 – 1995-től
5.7 MPFI V8 – 1992-ben mutatkozott be a Corvette-ben, a Camaro Z28 motorja volt.
5.7 LT4 – 330 LE volt az SS-ben.
Az ABS alapfelszereltség volt, a kipörgésgátló viszont feláras.
1997 módosítások a belsőtéren, 1998 frissítés a karosszérián. Utóbbi évben megérkezett a GM új, alumínium hengerfejjel gyártott 5,7 literes, 305 lovas motorja.
Az 1998-tól 2002-ig gyártott SS hatékonyabb kipufogó- és szívórendszert kapott, kerekei nagyobbak, futóműve fejlettebb volt, és hátsó szárny javította úttartását.
A csökkenő eladások miatt a GM vezetősége 2002-ben úgy határozott, hogy nyugdíjazza a modellt.
Típushibák (carcomplaints, nthsa): váltóhiba, hengerfejtömítés átégése, fokozott főtengelycsapágy-kopás, lepattogzik a fényezés a motorháztetőről, ablakemelők motorja, hibásan beragasztott szélvédő, gyenge minőségű féktárcsák, blokkolásgátló, injektorfejek kábelezése kontakthibás lehet, immobilizer megadja magát, övfeszítő nem csévél vissza,
Chevrolet Camaro – Ötödik generáció (2010-től napjainkig):
Először 2006-ban mutatták be a tanulmánymodellt, gyártósort a kanadai Oshawa üzemegységben állították fel. 2009-ben tovább fejlesztették a modellt.
LS és LT – 3,6 liter V6, 312 LE, hatfokozatú manuális vagy automatikus váltóval
SS manuál – 6,2 LS3 V8, 426 LE, hatfokozatú manuális váltóval
SS automata – 6,2 L99 V8, 400 LE
Az RS csomag az LT és SS modellekhez elérhető, tartalma: 20 colos kerekek, halogén gyűrű a fényszórók körül, szpoilerszett, piros emblémák
2011 januárjában indult a Convertible gyártása.
2011 novemberjében elindul az exportra szánt Camarók gyártása. Ezeknek más a hátsó lámpája, nagyobbak a tükrei és megfelelnek az európai előírásoknak.
2012-ben a régi 3,6 V6 elbúcsúzott és az azonos hengerűrtartalmú, de 323 lóerős LFX motor lépett a helyébe. Emellett megújult az SS futóműve, és minden változatnál alapfelszereltség lett a szárny, a multifunkciós kormány és a Bluetooth-os fejegység.
2012. december 19-én bejelentették, hogy a Camaro gyártása a kedvezőbb költségek miatt 2015-ben a Lansing Grand River Assembly Plantbe költözik, Michiganbe.
A 2013-as New Yorki Autószalonon bemutatkoznak a ráncfelvarráson átesett 2014-es Camarók. Alapvetően csak a lámpák változtak.
Visszahívás mert az indítómotor pozitív kábelének szigetelése kidörzsölődhet, ezzel zárlatot okozva.
Autó, Történelem A japán járműipar története (History of japanese automobile industry) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
okt272012
A japán járműipar története:
A jegyzetek Koichi Shimokawa „The Japanese Automobile Industry – A business history” című könyvén alapulnak.
Notes based on the book „The Japanese Automobile Indutstry – A business history” written by Koichi Shimokawa.
Shintaro Yoshida autómobilja, a Takuri (Yoshida-shiki) 1907-ből
1902 – Shintaro Yoshida és Komanosuke Uchiyama megalapítják az Automobile Company-t (Otomobiru Shokai) és építenek egy kéthengeres, 12 lóerős amerikai motor hajtotta próbajárművet. Ezzel leteszik a japán járműipar alapjait.
Torao Yamaba és családja pózol a kéthengeres, 25 lóerős, tíz fő szállítására alkalmas gőzkocsin. A jármű 4572 mm hosszú és 1371 mm széles volt, spirálrugókkal kiegészített laprugós felfüggesztésre épült, és gumikon gördült. Sajnos a korai japán autókról szinte semmilyen információ nem maradt fent, ezt az infót a www.prewarcar.com weboldalon találtam, a kép J.H. Wherry ” Automobiles of the World” című könyvében jelent meg.
1912 – A Masujiro Hashimoto által alapított Kaishinsha vállalat készít egy Dattogo névre keresztelt tanulmánymodellt.
1920 – A Hakuyosha előáll az Otomogo terveivel.
1923 – 250 darab Otomogo készül, ez a legnagyobb példányszámban gyártott modell a japán járműipar kezdeti éveiből. Tokiót komoly földrengés rázza meg, a helyreállítások során a kormány Ford T-Modelleket vásárol, amiket busszá építenek át.
1925-1926 – A Ford és a General Motors összeszerelő üzemeket hoz létre a szigetországban, s autók, illetve szállítójárművek gyártásába kezd.
1929 – Az importált járművek száma 15-16 000 ezer darab.
1933 – Létrejön a Tobata Foundry Company járműipari részlege, a Nissan, ami a Datto névre keresztelt járművet szabadalmaztatja. Ezzel párhuzamosan a Toyoda Automatic Loom Works is létrehozza járműipari részlegét Toyota néven.
1935 – Beiktatják a Járműipari Törvényt (Automotive Manufacturing Industries Law – Jidosha Seizo Jigyo Ho), ami a Nissant és a Toyotát nevezi meg hivatalos járműgyártóként. A rendelkezés célja, hogy előnyt biztosítson a hazai gyártóknak, egyszersmind szabályozza a gépjárműimportot.
1936 – Független céggé válik a Toyota.
1940 – A háborús időszakban súlyos korlátozások lépnek érvénybe a a külföldi gyártókra vonatkozólag, így 1940-ben felfüggesztik tevékenységüket Japánban. A hazai gyártók javarészt középméretű szállítójárműveket készítenek, komoly problémát okozott azonban a (fejlett) beszállítók hiánya. Ekkor jön létre a Diesel Jidosha Kogyo, a Tokyo Jidosha Kogyo utódja, ami szintén hivatalos gyártóvá lép elő, és dízel teherautók, illetve buszok gyártásába kezd. A céget ma Isuzu Motors-ként ismerhetjük.
1940-1945 – A második világháború során a japán járműipar elsősorban hadászati célokra fejlesztett teherautókat készített, élen a Mitsubishi Heavy Industries-zel és a Hino Motors-szal. A gyenge beszállítói hálózat miatt az első évben csak 20 000 példányt tudtak gyártani.
1949. december 16. – Létrejön a Nippondenso Co. Ltd.
1950 – Nagy sztrájk a Toyotánál.
1952 – Elindul a személyautó-gyártás, a márkák európai vállalatokkal kötnek szövetséget a technika és technológia fejlesztése végett. Így jön létre a Nissan-Austin, a Hino-Renault és Isuzu-Hillman is. A Toyota és a Prince Motors japán gyártók saját útjukat járják.
1953 – Nagy sztrájk a Nissannál.
1956 – A japán járműipar éves termelése 111 000 jármű (teherautók és buszok is).
1966 – A Nissan felvásárolja a Prince Motors-t, és a Fuji Heavy Industries-zel megalapítja a Nissan Groupot. (Ez az egyetlen egyesülés a japán járműipar történetében 1991-ig)
1969 – Pénzügyi szövetségre lép a Mitsubishi és a Chrysler.
1971 – Szintén pénzügyi szövetségre lép az Isuzu és a General Motors, valamint a Toyo Kogyo (később Mazda) és a Ford.
1973-1974 – Olajválság. Az eladások némiképp visszaesnek.
1975 – Exportba kezd a Honda. Az összesített adatok szerint 6 941 000 jármű készül Japánban.
1977 – A Japánban gyártott járművek 51 százaléka exportra készül. A járműipari alkalmazottak száma 653 000 fő.
1980 – A Toyota éves termelése átlépi a hárommillió járművet. A Japánban gyártott járművek 54 százaléka exportra készül. Az összesített adatok szerint 11 043 000 jármű készül Japánban, ami az előző évhez viszonyítva 14,6százalékos növekedést jelent.
1981 – A Honda gyárat épít Ohióban.
1982 – A Nissan gyárat épít Tennessee-ben. Az amerikai exportot „önkorlátozzák”, így valamelyest csökkennek az eladások.
1987 – A Toyota és a GM együttműködésbe kezd és közös gyárat építenek Kentucky-ban. Ugyanebben az évben a Mazda Michiganben, a Mitsubishi – a Chryslerrel közösen – Illinois-ban hozza létre saját üzemegységeit. A yen árfolyama csökken, ami az exportbevételek csökkenésével jár.
1990 – A Japán Kereskedelmi és Ipari Minisztérium adatai szerint az japán járműipar 42 400 milliárd yen bevételre tett szert az év során, ami a teljes japán ipar bevételeinek 13 százaléka.
1991 – Az összesített adatok szerint 13 245 000 jármű készül Japánban. (Németországban 5 150 000 db, Franciaországban 3 610 000 db). A Toyota (4,05 millió jármű) és a Nissan (2,32 millió jármű) együttvéve a termelés 48 százalékát tudhatja magáénak.
Kapcsolat az alkalmazottakkal:
Bevett szokás, hogy országos vagy iparági szakszervezetek helyett vállalatonként különálló munkástömörüléseket hoznak létre. Ezek vezetői ún. előkonzultációk során egyeztetnek a cég irányítóival, ahol az üzleti és technikai tervekre is érdemi befolyással lehetnek.
Minőség:
A japán QC, azaz Quality Circle alapja a munkavállaló és a cég közötti kölcsönös bizalom, illetve a szoros együttműködés. A japán járműipar alkalmazottjai tisztában vannak vele, hogy minél jövedelmezőbb a vállalkozás, annál nagyobb fizetésre tehetnek szert, így lelkiismeretesen végzik munkájukat, s különösen nagy figyelmet fordítanak a minőségre. Még a legkisebb felmerülő hibákat is azonna jelentik a vezetőségnek, egyszersmind megoldásukban is aktív szerepet vállalnak. Ez nem csak a minőségre, hanem a munkakörnyezetre, a kiadásokra és a termelékenységre is jó hatással van. Ezzel szemben Európában és Amerikában a munkások „csak gyártanak”, munkájukat pedig utólag ellenőrzik, ami folyamatos súrlódással jár, és lassítja a fejlesztési folyamatokat. A kilencvenes évek elején végzett felmérések szerint a japán gyárak méretükhöz mérten kétszer akkora kapacitásra képesek, mint az amerikai és európai riválisok, igaz, a munkaórák száma magasabb.
A magas minőséghez nagyban hozzájárul, hogy a japán ipar az egyéb területeken (pl. kohászat, gumi-, üveg- és műanyaggyártás) is komoly tradíciókkal rendelkezik.
